Catalonia, I have to apologize! I was so angry with you, I did not want to see you, or get to know you. I rejected you at the first moment because I came here in a hurry, I left everything on my paradise island. Then you showed me your beautiful places, your kind people, your amazing beaches and tasty foods and I started to like you. Now, that I have only a few days here, I have to say: Catalonia I will miss you. What a summer I had! What a team! During this crazy time, we should say that we are blessed and should be grateful to have an opportunity to work here, with all the roller-coaster effects. I saw I learnt, I improved. People showed up in my life again, when I thought I will never see them again! I practised to be patient which is not my best skill... so you can imagen. I fought harder than ever before yet I also learnt when I need to back up and just let it go. Catalonia gave me 3 months of life last experiences. I had my very best aquagym of all the time since I am doing animation. No matter what happened 5 minutes before my classes, when I stood there in front of all the guest, I put the music and everything just disappeared. Just me and the people who were waiting for me to entertain them. And I did. With all my soul, heart and body. I have never experienced the feeling when I finish the class and there are 40 - 50 - 60(!!!) people in the pool screaming, singing, applauding and shouting to me not to go. How can I describe this feeling? When you see that they are happy, they enjoyed it. You gave them something plus during their holiday. They remember you, they shout your name every time you pass around the pool, the kids are following you, they leave compliments, you change contact with them... I still have families, and we are still talking since they left. I am still learning how to turn off my mind from work and relax, but I think here I made a great improvement. I went out on my free days, I switched off, ate good food and spent a lot of money on myself (as one of my very close friend suggested to me). So here I focused on this, and I have to say that amazing thing happened. I went to Girona, I visited small places around Catalonia I did things first in my life here! Like scuba diving! I bought my very first camera here, after saying that "Yes yes I will buy one day", and I kept saying this for two years. Here I did it. 

So Catalonia, I am so sorry! I am so sorry that I treated you so bad. All you gave to me was passion, beauty and experience. 

Thank you!

And it is not goodbye, it is a see you later!

Ezúttal legálisan. Hát így sem kezdtem még bejegyzést az is biztos. Persze nálam még ez is megeshet, hiszen 2 éve decemberben 16 év után visszamentem Kolozsvárra és azonnal ott is ragadtam 11 napra a tervezett 3 helyett. A kalamajkás azóta is emlegetett sztorit részletesen >>>ITT<<< olvashatja. Ez a kiruccanásom azonban zökkenőmentesen és rendben történt. Magától értetődő volt, hogy mielőtt kiköltözöm Afrika mellé előtte még hazalátogatok Kolozsvárra, mert hát rokonok meg barátok meg úgy amúgy Kolozsvár! Mondhatni fillérekért találtam fapados repülőjegyet oda vissza így a 10 órás vonatút helyett nettó 35 perc repülés után érkeztem meg délelőtt és azonnal egy dupla presszóval indítottam a Főtéren. Egy szusszanásnyi idő után gyorsan eltaxiztunk a nagyihoz ahol éppen csak felfrissítettem magam, hogy ne legyen kerozin szagú, haraptunk valamit ( mert milyen már, hogy most érkeztem és nem eszek) majd indultunk is a kerti partira. Kezdetét vette a Zabálás című műsorunk második felvonása egészen estig, a finálé pedig egy "Hajrá Rebeka minden jót kívánunk" dobos torta volt. Persze otthon a nagyinál mindezekre még betoltunk egy kis tepertő krémes kenyeret.





Másnap szabadon csatangolhattam délelőtt a városban és mivel legutóbb decemberben és csontszaggató hidegben jártam Kolozsváron, most különösen örültem, hogy elég volt egy pulóver is a sétához. Elsőként a Babes Bolyai egyetemre rontottam be, mint illetéktelen bámészkodó, hogy megnézzem hová járt anno édesapám okosodni. Végigmentem a folyosókon, benyitottam ide oda majd az udvaron is tettem egy kört s végül távoztam. Rövid pihenő képen leültem egy lattéra és brownie-ra a Főtéren, majd jöhetett az ebéd Mátyás király szülőháza mellett, ahol a szakácsnő csupán azért összerittyenti a legfinomabb tenger gyümölcsei levest (ami egyébként akkor nem volt az étlapon) mert ismeri édesapámat. Tessék közben számolni, hogy hányszor ettem egy nap (nem is beszélve arról, hogy mennyit). Ebéd után taxizás haza, gyors átöltözés felfrissülés és huppanás is vissza a kocsiba mert a lányoknak este jelenésük van a filharmónia koncerten. Páholyba szóló jegyek, igazi kulturális kikapcsolódás. A koncert közben nem csak a zene miatt rázott a hideg, hanem amiatt is ahogy minden vonó egyszerre mozdult s néha mintha még a levegőt is egyszerre vették volna a zenekar tagja.







A nap zárás pedig egy újabb étkezés, ezúttal libamájat majd halat tömtem magamba, és persze este a nagyival még egy kis dobos torta lecsúszott...


Utolsó nap reggelén rendesen elaludtam és kb. 11 órakkor jöttem rá, hogy találkozóm van a botanikus kertben. Gyorsan összerántottam magam, szokásosan taxiba be és 20 perc múlva ki is szálltunk az óriási park előtt. Az első amit megpillantottam a különböző színű és alakú gyönyörűen pompázó tulipánok rengetege. Kicsivel több mint egy órát sétáltunk a kertben, élveztük a csendet és az érezhetően frissebb tisztább illatosabb levegőt, na meg persze mindenki kiválasztotta a maga kis kedvenc fáját, virágját.





Délután pedig ebéd egy rég nem látott baráttal, utoljára 7 éves lehettem amikor látott így most amikor közel 20 év után találkoztunk igencsak emlékezetesre sikerült. Könnyek, hebegés habogás ölelkezés 20 év történéseinek belesűrítése egyetlen ebédbe és koktélba. Hihetetlenül jól éreztem magam aznap délután és este és úgy az egész hazalátogatás alatt. Naná, hiszen nem kellett tűkön ülnöm, hogy merre jár az útlevelem és hazajutok e azelőtt hogy kirúgnak, vagy valami történik a lakásomba.

4 hónap. 4 hónapig bírtam a fenekemen maradni. December végén jöttem vissza Skóciából és alig, hogy végre megint megtaláltam mindennek a helyét itthon és berendezkedtem újra szembejött velem egy lehetőség amit egyszerűen meg kellett próbálnom. Hiszen egy próbát megér nem? 5 perc, vagy még annyi sem volt amíg gyorsan kitöltöttem az adatlapot, pár napra rá jött egy email: várnak szombaton az interjúra. Mekkora mázli, előzetes egyeztetés nélkül pont szombatra volt szabadnapom, hát gondoltam tényleg még a munkára sem foghatom, hát legyen elmegyek. Elmentem. Kedden jött a válasz: Gratulálunk a spanyol partnercég szeretettel vár a Kanári Szigeteken május 7.-ei kezdéssel.

Basszuskulcs, az kb. egy hónap múlva van.



A fejemben azonnal lepörgettem a naptárat és rájöttem, hogy kevesebb napom (és benne órám) van mint amennyire szükségem lenne. Nem vagyok és nem is volt egy utazás előtt mindent megtervezős aztán meg stresszelős fajta, de ilyen messze és ennyire hosszú időre még nem költöztem.

Szóval igen, a feladat fel van adva: Rebeka pakolj, mert költözöl a Kanári szigetekre azon belül is Fuerteventurára. Öröm, boldogság és hátra szaltó helyből megvolt, aztán kötelezően végigtelefonáltam minden rokont, hogy elújságoljam oda bútorozok ahová mások nyaralni járnak. Párszor meg is kaptam, hogy menjek a bús pi...pacs mezőkre, illetve 2020ig megtelt a naptáram nálam nyaraló haverokkal és hozzátartozókkal.

Az elmúlt két napban végigböngésztem mindent a szigetről és gyorsan kinéztem egy repjegyet báááár még nem vettem meg mert terveim szerint átszállással megyek és adok egy két napot vagy Madridnak vagy Barcelonának.

Fuerteventura címszavakban

Lakossága 120 ezer
Évente k. 3 millió turista érkezik a szigetre
A közbiztonság jó, zsebtolvajlás előfordul, az erőszakos bűncselekmények nagyon ritkák
1660 négyzetkilométer, 83 km hosszú és átlagosan 19 km széles (jah... nem nagy.)
Budapesttől 3550 km-re van. (jah... messze.)
Összesen 150 km hosszú homokos partja van.
Évi átlaghőmérséklet 24 fok
Évi átlag 250 nap napsütés
Szinte állandóan fúja  szél
Kopár és sivár majdnem minden mint egy a Star Wars Tatuin bolygó díszlete.

Tehát itt tartunk most. A kihívás pedig (azon kívül, hogy hogyan sűrítek be ennyi teendőt és búcsúzkodást), hogy beletuszkoljam egy 10 kb-os bőröndbe az életemet. Előny, hogy téli csizmát és nagykabátot tuti nem kell venni, úgyhogy talán menni fog.

Február végére csak sikerül megírnom, hogy miképpen, hogyan és mikor jöttem haza Skótföldről. A pár hónapos kiruccanásom végül is pontosan egy pár hónap lett azaz szinte napra pontosan 2 hónap. Hosszabbra terveztem de nem meggondoltam magam. Annyira nem tetszett és nem szerettem, hogy ennél többet maradjak kint és, hogy miért? Hát ezt egy hosszú listába lehetne szedni.

Az első és mások számára talán bugyuta indok az az éghajlat. Én egyszerűen nem bírom ezt a szürke, hideg, borús állandóan esős/csapadékos csontig hatolós hideg éghajlatot. Ez van, ezért lehet hőbörögni, hogy de úristen ez legyen a legkisebb gondod... hát nekem ez az egyik legnagyobb.

Ahogy azt már az előző bejegyzésemben említettem az emberek és úgy az egész társadalom számomra elkényeztetett és életképtelen. A gyerekek és a felnőttek is ugyanúgy. Persze, hiszen ők azért egy stabil erős nyugati társadalom boldog polgárai a maguk 8tól 16ig munkaidejével, éves szabadsággal családi autóikkal és okos mosógépükkel. Képtelen logikusan, önállóan kreatívan gondolkodni. Mindent megtanulnak betanulnak vagy tudnak valakit aki tudja vagy valami ahová le van írva, de ha nem találják a leírást vagy a választ elveszett aranyhal módjára tátognak egymásra. Semmit nem csinálnak spontán és a megszokottól eltérően, hiszen ők azt évek óta így csinálják és úgy érzem ha eltérnek a napi/heti évi menetrendtől akkor összeomlanak. A felszínen mindenki kedves és udvarias de igazából senkit sem érdekel, hogy hogy vagy és mit csinálsz. Az ezer wattos colgate mosoly mögül méregetnek és lecsekkolják, hogy megvetted e a gyerekeknek az új ipadet és van e a bejárónőd mellé bébiszitter is. A gyerekek pedig egy ilyen társadalomban nőnek fel. Láttam, tudom, gyerekekkel voltam körülvéve 0-24ben. Olyan gyerekekkel akik nem ismerték azt, hogy türelem, tisztelet, kompromisszum, megosztozás és még sorolhatnám. Olyan testvéreket láttam akik szánt szándékkal voltak gonoszak egymással, semmit nem tudtak megosztani. Ha nem az a zene szólt amire ők táncolni akartak akkor egyszerűen nem vettek részt az órán. Ha fegyelmezni próbáltam a 6-7 éves oktatott ki arról, hogy én mit tehetek és mit nem, amikor pedig anyuka is megjött és közbeszólt a kisebbik testvér lazán lerendezte annyival, hogy "anya ez nem a te házad te velem nem beszélhetsz így". Arcomra kiült a teljes döbbenet. Ha én így szóltam volna egyszer is anyámhoz valószínűleg egy hétig a tyúkokkal alszom a hátsó udvarban. Végtelen mennyiségű példát tudnék mondani. A földreverős hisztik konkrétan 10 percenként következtek be és ki váltó ok szinte bármi lehetett. Az egyik személyes kedvencem amikor egy 4 éves kislány azért ordított velem és az anyjával mert a hold nem az ő oldalán volt és így nem láthatta az ablakból majd torkaszakadtából követelte, hogy tegyük át a holdat oda ahol látja. Mindig mindent bárhol és bármikor megkapnak kezdve a születésük pillanatától így mire megtanulnak járni és beszélni két lábon járó kis terroristák lesznek akik irányítják az egész felnőtt társadalmat. Merthogy így viselkednek a buszon a boltban a moziban.... bárhol és mindenhol mindenki azonnal fejvesztve keresi, hogy mi kell az éppen bömbölő gyereknek, hogy 15 percig csendben maradjon amíg talál megint valamit amin kiverheti a hisztit. A szülők egyébként még így is egész kisimultak és normálisak, hiszen szinte mindenkinek van egy bejárónője és bébiszittere úgyhogy az ő elkényeztetett kis terrorgép gyerekeivel 80%ban egy fizetett alkalmazott szív amíg ők konditerembe meg fodrászhoz járnak. Így könnyű gyereket nevelni...
Szóval nekem ebbel rövid úton elegem lett és rájöttem, hogy talán a mi gazdaságunk nem olyan stabil, nem keresünk több ezer eurót és nem járunk nyaralni évente kétszer háromszor, de az biztos, hogy mi könnyedén túlélnék az ő társadalmukban viszont nekik egy hónapot nem adok Magyarországon.

Lassan 2 hónapja, hogy visszatértem Skóciából és ennyi idő alatt sikerült leülepednie annak a sok érzésnek amit ez a hely ébresztett bennem. Skócia az a hely amit egyszerre gyűlölök és imádok. Utálom mert hideg szeles és valami borzasztóan kiszámíthatatlan és szeszélyes az időjárása. Nem éreztem odavalónak magam, nem tudtam azonosulni azzal a bizonyos nyugati jómódú és arany életű társadalommal, ahol minden családban két kocsi van (egy audi és egy land rover), három porszívó, mozgásérzékelős riasztó és a mosógép sms-t küld ha lejár a mosás. Nekem mindez túl automatizált és digitális volt. Túlságosan kiszolgált életmód, ahol mindenhez gép kell de abból is kettő egy kicsi meg egy nagy. Nem tudtam egy olyan háztartásban élni ahol ha elromlott az olajsütő akkor értetlen arccal a fejüket vakargatva néztek egymásra az emberek, hogy most akkor mégis hogyan süssék ki a mirelit krumplit? Egy elkényelmesedett számomra kissé életképtelen társadalmat láttam és emiatt viszolyogtam tőle kicsit. De ebben a bejegyzésben koncentráljunk arra mi mindent adott nekem Skócia ami miatt mégis azért megszerettem a szoknyás férfiak földjét.

1. Hideget

Tagadhatatlanul jobban tűröm a hideget mióta hazajöttem, hiszen odakint túlzás nélkül gyakorlatilag az időm 80%-ában fáztam. Vagy üvöltött a szél, szakad a hó vagy az eső vagy csak egyszerűen csontig hatoló száraz hideg volt. Emellett ott van ez a nem fűtünk fétis mert bírjuk meg mert spórolunk ezért amikor a család legtöbb tagja elhagyja a lakást (reggel 7-8) a fűtés is automatikusan kikapcsol és csak délután 4-5 körül kapcsol vissza. Ha pedig valaki nem a megszokott 8-tól 16-ig munkarendben dolgozik az minden bizonnyal halálra fog fagyni otthon.



2. Zöldet

Olyan üde életteli hihetetlen zöldet sehol sem láttam még eddig mint Skóciában. Amikor túráztam a szirteken többször azon kaptam magam, hogy csak bámulom a zöld legelőket és ámulok. Tisztára olyan mint egy Harry Potter forgatási helyszín.



3. Biztonságot

Be kell ismernem, olyan halál nyugalommal még sehol nem sétáltam mint Aberdeenben szombaton (bulinapon) éjjel hazafelé a moziból nőként egyedül. Jó volt a tudat, hogy egész Anglia legbiztonságosabb városában laktam pár hónapig. Kissé már talán túl nyugodt is volt számomra... de néha azért jól esik úgy hazamenni, hogy nem kell elfehéredett ujjakkal szorongatni a táskádat vagy zombi üzemmódban kibámulni a busz ablakán és úgy tenni mintha nem téged molesztálna a részeg fószer a buszon.


4. Friss levegőt

Ez valószínűleg a képeslapra való tájakkal együtt jár. A tengeri sós levegőnél nincs jobb tüdőpucoló!



5. Kávét

Úgy látszik Skócia nem csak a jó whiskey hazája de a jó kávéé is! Egy egy eldugott csendes kávézóban olyan finom habos különlegességeket ittam ami állítom ha halálból is visszahozott volna!



6. Töltött birkabendőt

És még egy rakás más különleges eddig nem kóstolt ételt, amit azon a bizonyos zabálós hétvégén végigettem. Meglepődtem, hogy a sok hal mellett ők is ugyanolyan jóízűen betolnak egy zsíros laktató nehéz kaját mint amikor mi nekiállunk még annak a rántott húsnak a gazdag húsleves és a krumplipaprikás után.



7. Udvariasságot

Igaz néha már másfél kilométerről látszott, hogy ezerwattos műmosoly villog a nő arcán mégis csak kicsit jobb volt cologate vigyorral rohangáló embereket nézni mint az általam megszokott morgolódós búskomor népet látni.

 Elmentem moziba. Szombat este, egyedül, én meg kedvesem a 2 liter popcorn (mert ez volt a legkisebb) beültünk Aberdeen legkisebb mozijába, hogy megnézzük, hogyan szurkálják át Johnny Depp-et tizenkétszer az Orient Expressen.

Én aki láttam már a régi változatot eleve úgy ültem ott mint egy Puzsér Róbert és Havas Henrik mutáns kritikus. Rágcsáltam a popcorn-t árgus szemmel figyelve, hogy mibe köthetek bele és azon kaptam magam, hogy körülbelül húsz perc múlva hibrid kötekedő formámból észrevétlenül visszaalakultam egy egyedül mozizó lánnyá. Be kell vallanom, hogy nem is volt olyan rossz. Sőt! Annak ellenére, hogy nekem Hercule Poirot nevéhez mindig David Suchet összetéveszthetetlen karaktere és arca fog beugrani, élveztem. Kellemes szombat esti kikapcsolódás volt annál is inkább mert az egész teremben összesen ha hatan ültünk akkor sokat mondok. Vannak előnyei is annak, ha egy észak skóciai kisvárosban laksz...

Másnap aztán az egyetlen teljes szabadnapomon korán reggel úgy pattantam ki az ágyból mint aki tüzet fogott, ami az én jégveremre hasonlító szobámban eléggé esélytelen. Összepakoltam a hátizsákom és elindultam Newburgh-be fókalesre. Előtte este megkaptam azokat az üzeneteket amikre egyébként számítottam is. Még a hét elején egy utazós csoportban megkérdeztem, hogy van e valakinek kedve velem tartani. Akkor hatan jelentkeztek és ahogy az mindig lenni szokott mindenki visszamondta az utolsó pillanatban.

"Jajjj annyira hideget mondanak, meg hó van inkább majd mikor melegebb lesz."
"Szerintem is jobb ha egy naposabb alkalommal megyünk."

Hát... így szokott ez lenni!

Nagyjából egy órás buszozás után leszálltam és lecaplattam a partra ami a google szerint 20 perc séta gyakorlatban 10 se. Ahogy kiléptem a hóval borított susnyásból elém tárult az egyik legszebb kép amit eddigi éltem során láttam. Hosszú kilométereken keresztül húzódott a part amíg csak elláttam, a barnás homokban az előttem túrázok lábnyomai, balra fentebb pedig a homokot felváltotta a szikrázó fehér hó. Madarak hangját és szárnycsapkodását hallottam keveredni a hullámok morajlásával, messzebb pedig halkan ugyan de hallottam ahogy a fókák üvöltenek. Egyszerűen meseszép volt. Csodálatos napsütés volt egész nap, így ennyit arról, hogy hideg lesz meg csúnya lesz az idő.

Végigsétáltam a parton néha összebratyiztam a parton sétáló kutyákkal, összemosolyogtam a gazdáikkal amikor is hirtelen magyar szót hallottam! Mivel egy pillanattal később száz wattos vigyorral a képemen jól letámadtam őket a "helllóóóó hát ti is magyar én is magyar de tök jó, hogy itt összefutunk, utazgatunk utazgatunk ki honnan merre uuugye milyen szép itt?" zavartan összenéztek minden a hárman és félszegen bólintottak majd beállt a kínos csend. Gyorsan felfogtam, hogy tök flúgosnak nézhetnek meg nem is voltak nagyon haverkodósak úgyhogy inkább elpárologtam mellőlük. A tengerben itt ott felbukkant egy egy kíváncsi fóka buksija, sőt láttam kettőt játszani is. Nagy részük azonban inkább a túlparton sütkérezett.
Visszafelé megálltam egy étteremben ahol megettem életem legfinomabb fogalmam sincs miből készült krémlevesét ami kellemesen át is melegített, úgyhogy nem fázva vidáman tértem vissza a városban egy rakás fotóval.