Február végére csak sikerül megírnom, hogy miképpen, hogyan és mikor jöttem haza Skótföldről. A pár hónapos kiruccanásom végül is pontosan egy pár hónap lett azaz szinte napra pontosan 2 hónap. Hosszabbra terveztem de nem meggondoltam magam. Annyira nem tetszett és nem szerettem, hogy ennél többet maradjak kint és, hogy miért? Hát ezt egy hosszú listába lehetne szedni.

Az első és mások számára talán bugyuta indok az az éghajlat. Én egyszerűen nem bírom ezt a szürke, hideg, borús állandóan esős/csapadékos csontig hatolós hideg éghajlatot. Ez van, ezért lehet hőbörögni, hogy de úristen ez legyen a legkisebb gondod... hát nekem ez az egyik legnagyobb.

Ahogy azt már az előző bejegyzésemben említettem az emberek és úgy az egész társadalom számomra elkényeztetett és életképtelen. A gyerekek és a felnőttek is ugyanúgy. Persze, hiszen ők azért egy stabil erős nyugati társadalom boldog polgárai a maguk 8tól 16ig munkaidejével, éves szabadsággal családi autóikkal és okos mosógépükkel. Képtelen logikusan, önállóan kreatívan gondolkodni. Mindent megtanulnak betanulnak vagy tudnak valakit aki tudja vagy valami ahová le van írva, de ha nem találják a leírást vagy a választ elveszett aranyhal módjára tátognak egymásra. Semmit nem csinálnak spontán és a megszokottól eltérően, hiszen ők azt évek óta így csinálják és úgy érzem ha eltérnek a napi/heti évi menetrendtől akkor összeomlanak. A felszínen mindenki kedves és udvarias de igazából senkit sem érdekel, hogy hogy vagy és mit csinálsz. Az ezer wattos colgate mosoly mögül méregetnek és lecsekkolják, hogy megvetted e a gyerekeknek az új ipadet és van e a bejárónőd mellé bébiszitter is. A gyerekek pedig egy ilyen társadalomban nőnek fel. Láttam, tudom, gyerekekkel voltam körülvéve 0-24ben. Olyan gyerekekkel akik nem ismerték azt, hogy türelem, tisztelet, kompromisszum, megosztozás és még sorolhatnám. Olyan testvéreket láttam akik szánt szándékkal voltak gonoszak egymással, semmit nem tudtak megosztani. Ha nem az a zene szólt amire ők táncolni akartak akkor egyszerűen nem vettek részt az órán. Ha fegyelmezni próbáltam a 6-7 éves oktatott ki arról, hogy én mit tehetek és mit nem, amikor pedig anyuka is megjött és közbeszólt a kisebbik testvér lazán lerendezte annyival, hogy "anya ez nem a te házad te velem nem beszélhetsz így". Arcomra kiült a teljes döbbenet. Ha én így szóltam volna egyszer is anyámhoz valószínűleg egy hétig a tyúkokkal alszom a hátsó udvarban. Végtelen mennyiségű példát tudnék mondani. A földreverős hisztik konkrétan 10 percenként következtek be és ki váltó ok szinte bármi lehetett. Az egyik személyes kedvencem amikor egy 4 éves kislány azért ordított velem és az anyjával mert a hold nem az ő oldalán volt és így nem láthatta az ablakból majd torkaszakadtából követelte, hogy tegyük át a holdat oda ahol látja. Mindig mindent bárhol és bármikor megkapnak kezdve a születésük pillanatától így mire megtanulnak járni és beszélni két lábon járó kis terroristák lesznek akik irányítják az egész felnőtt társadalmat. Merthogy így viselkednek a buszon a boltban a moziban.... bárhol és mindenhol mindenki azonnal fejvesztve keresi, hogy mi kell az éppen bömbölő gyereknek, hogy 15 percig csendben maradjon amíg talál megint valamit amin kiverheti a hisztit. A szülők egyébként még így is egész kisimultak és normálisak, hiszen szinte mindenkinek van egy bejárónője és bébiszittere úgyhogy az ő elkényeztetett kis terrorgép gyerekeivel 80%ban egy fizetett alkalmazott szív amíg ők konditerembe meg fodrászhoz járnak. Így könnyű gyereket nevelni...
Szóval nekem ebbel rövid úton elegem lett és rájöttem, hogy talán a mi gazdaságunk nem olyan stabil, nem keresünk több ezer eurót és nem járunk nyaralni évente kétszer háromszor, de az biztos, hogy mi könnyedén túlélnék az ő társadalmukban viszont nekik egy hónapot nem adok Magyarországon.