Jelentkezem gyorsan egy tömör és valószínűleg fojtott agresszítól csöpögő bejegyzésben. Sajnos elmúlt az a pár nap amikor szerencsés véletlennek tartottam azt, hogy itt ragadtam Kolozsváron, ám mostmár minden bizonnyal egy szemét összeesküvésbe csöppentem. Néhány nap és majdnem 2 hete vesztegelek itt 4 nap helyett és több mint 1 hete várok egy nyamvad levelet Budapestről amit ráadásul ajánlottan adtak fel, lám itt van hétfő délután és senki nem tud róla semmit. Most már igazán kezdek kétségbeesett és egyben pipa lenni és minél többet agyalok rajta annál mérgesebb leszek viszont kicsit sem jutok előrébb. Azt viszont észrevettem, hogyha befizetni való van, vagy felszólítás az mindig meg tud érkezni időben, napra pontosan ha fúj ha esik és mindegy milyen ünnep van... hiába így megy ez, ha nekik kell a csekk akkor tudnak ám serénykedni máskülönben ha rajtuk múlik rohadjak csak meg külföldön. A bökkenő csak az hogy minél többet vagyok idekint annál nagyobb rá az esély, hogy elvesztem a munkám és akkor aztán cseszhetik a csekkeiket is. Egy szó mint száz, a csiga hozzájuk képest express vonat. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy mindenki azt kérdezi, hogy de hát miért kell útlevél?! A személyi nem jó? Annyiszor magyaráztam már el ezt, hogy amikor meghallom a kérdést szinte agyvérzést kapok. Valószínűleg persze csak én ragaszkodom ahhoz, hogy nekem bizony útlevél is kell, én már csak ilyen hivatalos papírfetisiszta vagyok, hogy egy már nem elég és dirket szívatom magam lassan két hete. Azért kell útlevél mert ezt mondták, és ezzel mehetek vissza. Sajnos a két szép szememért nem fognak átengedni akárhogy is rebegtetem a szempilláimat. A túloldalon már kezdenek csúnyán nézni rám, hiszen ez az egész kezd annyira abszurd és érthetetlen lenni, hogy tán nem is igaz és én találom ki. Bár így lenne, akkor legalább én alakítanám az eseményeket helyette itt ülök és tehetetlenül várom, hogy történjem valami. Ki vagyok szolgáltatva a bürökráciánák és ez cseppet sem jó érzés. Így hát próbálok nem idegeskedni, hiszen semmire sem megyek vele maximum gyomorfekélyem lesz. 

 De, hogy írjak valami vidám és szép dologról is, néhány nappal ezelőtt találkoztam egy 15 éve nem látott barátnőmmel, akivel sokat voltunk együtt még akkor amikor rendszeresen jártunk vissza Erdélybe. Döbbenet, hogy számomra szinte alig változott. Ugyanaz a humoros, vicces és heves lány maradt akit én 10 évesen ismertem. Viszont 15 év rengeteg idő, azóta ő férjhez ment és van két gyönyörű gyermeke akik aznap este - ahogy észrevettem - megkedveltek engem. A lakásuk gyerekzsivalytól hangos és élettel teli, ahogy láttam boldogok és jó társai egymásnak aminek roppant mód örültem. Érdekes volt, hogy a társalgást három nyelven folytattuk, angolul, románul és magyarul úgyhogy estére egy totális nyelvkáosz volt a fejemben, viszont minél többet vagyok itt és minál többet beszélnek hozzám az emberek annál jobban tudok válaszolni én is románul aminek szintén nagyon örülök. Többször elfordult már hogy reflexből románul válaszoltam valamire, bár fogalmam sincs honnan tudtam és bukkant elő az a kifejezés, de jót nevettünk rajta aztán bíztattak, hogy csak így tovább.  Igyekszem egyedül boldogulni, vásárolni és sétálni a városban. Néha megüti a fülem egy egy magyar szó, hiába nah, elég sokan beszélnek magyarul Kolozsváron. Egy másik kedves lánnyal pedig egy hangolatos helyen kávéztam - na ná, hogy kávé - utána pedig sétáltunk egy kevest a városban.  Itt már a múlthéten - 15 fok van és ahogy láttam az a rettegett hidegfront ami Magyarországon végigsöpört farkasordító hideget hagyva maga után, az ittenieket nem nagyon hatotta meg. A városban láttam domboldalon szánkozó gyerekeket és a parkban kutyasétáltatókat is.  Tegnap és tegnapelőtt aztán hozzánk is megérkezett a hóvihar, vad és erős széllel. Évek óta nem láttam ennyi havat mint itt most. A hírekben láttam, hogy inkább a déli részeken vannak problémák, ott sok repülő és vonatjáratot töröltek. Amikor ezt hallottam átfutott az agyamon az a szerencsétlen és röhejes gondolat, hogy na majd ha kész az útlevelem akkor majd azért nem tudok visszamenni mert nem jár a vonat. Amilyen pechem van sajnos nem kizárt... remélem ezzel most nem vonzom be. 

 Összességében megvagyok, csak néha kiborul a bili aztán rájövök, hogy semmire sem megyek vele ha hisztizek, inkább főzők egy kávét és várok tovább. Mi mást tehetnék? Ja persze... forralom az édes bosszút a posta ellen.