Van egy kutyám. Kicsit több mint egy éves, foxi-jack russel keverék, nem egy mintapolgár, kissé szeleburdi, hebrencs, aktív kis gézengúz de senkit nem bánt, nem agresszív és nem neveletlen. Sokat sétálunk és kirándulunk, jól szocializált, lassan 1 éve van nálam és még semmi komolyan probléma nem volt vele. Mivel sokat mászkálunk, és a szüleim illetve a párom szülei is vidéken laknak ezért havonta, két havonta utazgatom vele. 

  Itt kezdődnek a bajok. Már most felhúztam magam pedig még bele sem kezdtem igazán a témába, de már nem is tudom mivel kezdjem. Nézzük talán szép sorba. Veszek neki külön jegyet, póráz, hám és szájkosár a zsebben. Jól nevelt kutyus módjára felszáll velem, de szinte ebben a pillanatban már el is kezdek stresszelni, hogy ki mire fog beszólni mennyire fognak elhúzódni és csúnyán nézni. Sietve az egyik szabad sarokba húzódom a kutyám leültetem a lábam mellé. Elmesélem, hogy pár ilyen utazás alkalmával mik történtek. Két végletet véltem felfedezni. Az egyik az "imádom az állatokat/kutyákat", ők azok akik visongva, kalimpálva artikulállatlanul gügyögve másznak a kutya arcába, kérdés nélkül nyúzzák őket és kérdésekkel bombáznak. Ilyenkor próbálom udvariasan megkérni őket, hogy ha lehet másszanak ki a kutyám szájából és ne haladzsázzanak neki, hiszen csak kutya és nem hülye. A másik véglet a rosszabbik fajta. A csúnyán nézős, morgolódós, beszólogatós fajta. Ezekből van talán több. Mindegy, hogy én a busz másik végében állok, csendben, mozdulatlanul és kutyám ugyanolyan csendben érdeklődve néz kifelé az ablakon, neki muszáj hangosan puffognia, hogy mégis miért kell a kutyát a buszra felhozni, hangosan tudatja a többi utassal, hogy ő nem szereti a kutyákat és persze az ütőkártya a : "miért nincsen rajta szájkosár?" Ez egy hosszan vitatható dolog. Elismerem, hogy ezt az egyetlen szabályt nem tartom be, egy mert nem érzem szükségét és mert Husi utálja a szájkosarat és végig le akarja szedni. Ennek ellenére nálam van, ha esetleg valaki agyvérzés gyanús lenne amiért az alig térdig érő, csendes, jól nevelet, barátkozós kutyámon nincs szájkosár. Azt is tudom, hogy mindenki azzal jön ilyenkor, hogy a többi utas nem tudhatja, hogy az én kutyám jól nevelt és barátságos. Erre azt mondom, hogy igenis ha ránézel és van egy kis józan paraszti eszed akkor látod rajta és ki tudod következtetni, hogy nem fogja az első adandó alkalommal letépni a lábadat combtőből. Ugyanis ha a kutya nyugodtan követi a gazdáját, látod, hogy ha szól neki akkor leül, nem izgága, nem morog, nem borzolja a szőrét csak nyugodtan ül és nézi a gazdáját akkor valószínűleg nem kell attól tartanod hogy szétmarcangol a blaha és a rákóczi tér között a villamoson. Ennek ellenére kismilliószor hallgattam már végig a kioktató beszédeket nyugdíjas zsémbes néniktől vagy megtermet férfiaktól. Ezzel még mindig együtt tudok élni, csak azt nem bírom lenyelni, hogy ezeknek az embereknek mekkora szájuk van egy alig 160 cm magas, 50 kilós lánnyal és a 3 kilós kutyájával szemben, amikor viszont egy italozó, ordibáló, a sört össze vissza locsolgató kötekedő társaság van a villamoson mindenki lapít mint sz*r a fűben. Hol vannak akkor ezek a törvényt és szabályokat olyan jól ismerő nagyhangú utasok? Vagy a nagytestű erős kutyákat és hasonló testfelépítésű gazdájukat miért nem világosítja fel senki arról, hogy enye-benye szájkosár kellene rá? Ja, hogy akkor már nem vagyunk olyan nagy legények? De ránk tudnak úgy nézi mintha leprásak lennénk. 

  Nagyon rosszul tud esni az, hogy felszállok a vonatra, egy tiszta és rendes kutyával, megváltom neki is a jegyet tehát innentől kezdve ugyanolyan joga van utazni mint bárki másnak, és az emberek ránk néznek felhúzzák az orrukat és morogva tovább mennek. Nem lehet arra fogni, hogy nem szereti a kutyákat, van olyan nap, hogy én meg nem szeretem az embereket mégsem grimaszolok ha meglátok egyet. Nem érzem úgy, hogy megérdemelnék ezt...