A héten úgy alakult, hogy sikerült szabaddá tennem kedden egy rövidke intervallumot kora este, és ezt kihasználva azonnal meg is kerestem hová tudnék elmenni... táncolni. Mert hát mivel lazítana egy tánctanár? Hogyan is tudna kikapcsolni? Tánccal. Legnagyobb örömömre aznap este zumbát tartottak az egyik kedvenc stúdiómban. Már láttam is magam előtt ahogy elhelyezkedem hátul, mindenki takarásában és csak lépegetek ide-oda, nem engem figyel minden tanítványom nem kell mindent tökéletesen csinálnom, nem kell közben számolnom, figyelnem csak... táncolnom a saját magam szórakoztatására, miközben nem gondolok az égvilágon semmire sem. Felvettem a kedvenc edzős cuccomat összepakoltam a táskámat és lesétáltam azt a 10 perces távot. Odaérve csak cipőt cseréltem és már száguldottam is be a terembe, aztán utolsó lépésként a hajamat felfogtam egy szétugrálhatatlan copfba.
Kezdődik.
A leghátsó sorban elhelyezkedve követem a lépéseket élvezem a hangos zenét, a latinos pörgős ritmusokat, a negyedik szám után már fájnak kissé az izmaim de ettől csak még jobban ugrálok. Az oktató is egy kicsit hip-hopos vonat képvisel aminek külön örültem.
Aztán, egyszer csak... bum. Összeakad a szemünk, látom, hogy kiszúrt és magamban már jajjgatok. Többször próbálok helyet változtatni elbújni a többiek mögé, bemászni az oszlop takarásába de hiába. Észrevett. Utolsó próbálkozásként az ivószünetben a terem legtávolabbi sarkába vonulok, de már mindegy, végem. Elindul felém és én máris elkezdek bosszankodni. Ilyen nincs.
- Szia, mondcsak te táncolsz? - kezdi az oktatóm ám ez olyan tessék lássék kérdés, mégsem jöhetetett ide egy kijelentéssel. Átfut a fejem, hogy azt válaszolom: persze a discoban, de csak bólogatok miközben lenyelem azt a kis korty janás vizet amit magamba tuszkoltam mielőtt a srác ideért volna. A válaszom után elkezdődik a már jól ismert csevely. Táncoltam, hol, mit, mikortól, na ez szuper, és az utált kérdés: de hát akkor miért nem jövök előre hozzá? Kedvesen mosolyogva rázom a fejem és azt mondom jó nekem itt. Erősködik, én meg makacs vagyok. Eltelik az ivószünet és páran már minket néznek. Húzom még az időt de ő csak köti az ebet a karóhoz. Basszuskulcs hát ez nem igaz. A következő percben már az első sorban állok,.... megint. A fejemben önkéntelenül is számolom a nyolcasokat. Grrr... szakmai ártalom.