i'm a dancer what's your superpower?
Úgy 12 éves koromban kezdődött. Úgy igazán, amikor már tudtam, hogy na ebből lesz valami! Persze azelőtt is lehetett tudni, hogy nem leszek közömbös a tánc iránt, hiszen még járni nem tudtam de a kanapén ütögettem a ritmust és néztem anyukámat ahogyan táncol takarítás közben (találtam bizonyítékot videó formájában), de később már biztos volt a dolog. Elmentem más irányba is, ám a végén csak itt kötöttem ki. A 3 gyerek közül én voltam az aki "házi előadásokat" szervezett, kíméletlen módon hajtottam a két testvérem, próbáltunk, koreográfiát találtam ki és jajj volt annak aki elrontotta. Később amikor beléptem a "mindenért hisztizek és bevágom az ajtót mert engem senki nem ért meg korszakba" a táncban láttam a szabadságot a megnyugvást, amikor ugye anya nem piszkál és nem kell a sulival foglalkozni. Ilyenkor duzzogva becsaptam az ajtót, magamra zártam betettem a kedvenc kazimat (igen igen, magnószalag kazetta) és elvoltam magamnak. Képzeletben egy színpadon álltam és híres bandák háttértáncosaként léptem fel. Aztán jött a középiskola, sportolni sportoltam de a tánc háttérbe szurolt. 2010-ben pedig jött az én nagy lehetőségem. Felkerültem Budapestre és megkezdtem a tanulmányaimat az ELTE-n. Én már akkor tudtam, hogy itt az alkalom ha most nem akkor már soha. Az első év végén beadtam a jelentkezésem a Táncművészeti Főiskolára és utána szinte éjjel nappal készültem a gyakorlati felvételire. Kollégista voltam, 3-an voltunk egy szobában, úgyhogy rendszerint a mosókonyhában táncoltam éjfél után amikor már ritkán jártak arra (megesett nem egyszer, hogy éjjel 1 körül benyitott egy másik kolis mosni és igencsak meglepődött amikor meglátott engem a mosógép melett ugrálni). Tudtam, hogy nagyon le vagyok maradva, hogy iszonyatos brutális elképesztő módon kell hajtanom ha be akarok kerülni és majd csak utána jön a neheze. 3 hónapig megállás nélkül, minden szabad percemben gyakoroltam. Eljött végül a nap amikor is remegő lábakkal elmentem a felvételire. Az előttem lévő lány rosszul lett az idegességtől így hamarabb sorra kerültem. Hát az izgalomtól majdnem én is kitaccsoltam. Amíg ott álltam szemben a bizottsággal akik kétkedve fürkésztek, többször is megfordult a fejemben, hogy inkább csinálok egy kecses hátraarcot (szigoruan egy ügyes fél pirouette-el) és haza szaladok. Végül mégsem tettem.
Felvettek. El sem akartam hinni. Egyrészt örültem, ... örültem... sírtam sikítottam ugráltam a boldogságtól aztán halálra rémültem. Féltem, hogy kicsinálnak az első évben, úgyhogy a kezdeti ujjongás után megint nekiálltam gyakorolni, mindent átnéztem amiben úgy éreztem, hogy gyengébb vagyok mint a többiek (sok sok ilyen dolog volt). Napokig nem tudtam aludni az izgatottságtól. Semmi másra nem tudtam gondolni csak erre. Alig vártam, hogy elkezdődjön a tanév, és amikor elkezdődött, minden megváltozott!
0 megjegyzés