Változások, elhatározások  és hirtelen lehetőségek

Paff paff, döm döm és bum. Na, ez volt az a bizonyos 180 ° - os fordulat. Itt vagyok, június végét rugdosom a koliban, csupán 4 vizsga van még a nyakamon és a gondolatok a fejemben egyesültek egy óriási, mindent elsöprő, áradó folyóvá. Hiába emeltem az elmémnek gátat azzal, hogy: "Kedves Elmém! Szeretnék tanulni, muszáj tanulnom! Lennél szíves takarékra tenni magad és a geokémiára koncentrálni?!" Nem, ő is elég makacs sőt talán makacsabb mint én... hiszen ő győzött. Olyanokkal macerál folyton, hogy: "mi lesz... hogy fogod megoldani? Az is ott van meg az is... minden összedől! Hogy fogsz ezekből kimászni?!" Az agyam mint egy túlpörgött turbina a nemrég lezajlott és a várható változásokon pörög, pörög rendületlenül. 

  Az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy komoly változásokat figyelek meg magamon. Másképpen állok hozzá bizonyos élethelyzetekhez, teljesen más módon ítélek meg dolgokat mint azelőtt és másképpen gondolkodom. Jó, de hát kit érdekel mindez, az emberek változnak... én is, te is, ők is, nem árultam el nagy dolgot. De maga a pillanat amikor megfigyelem ezeket élesben, és rájövök nocsak ez régen nem így volt az igencsak érdekes! Tipikusan ilyen a problémákhoz való hozzáállásom. Régen ha bármi szembe jött, bepánikolva sírtam a paplan alatt, hogy uhhh mi lesz. Hát mi lenne? Megoldódom vagy sem. Aztán minden megy tovább, felesleges görcsölnöm rajta. Meg kell tennem mindent amit tudok, hogy elhárítsam az akadályokat, megoldjam a problémákat de ha nem sikerül vagy nem megy, hagyni kell hogy elmúljon. Ha napokig, hetekig siránkozok rajta attól visszamenni nem tudok, hogy újra megpróbáljam. Addig meg úgy kell hozzáállni, hogy bármi jön velem szembe azt lecsapom mint a vekkert! Másik érdekesség amit mostanában megfigyeltem, hogy elkezdtem szétválogatni a dolgokat. Ha valami érzem, hogy fel akar húzni esetleg kétségbe akar ejteni mérlegelek magamban és megkérdezem: "tényleg akkora gond ez, hogy ekkora ügyet csinálj belőle? Valóban fontos?" Rájövök, hogy nem. Nem vagyok beteg, minden szerettem jól van, van tető a fejem felett és kaja a hűtőmben. Hol az az eget rengető óriási probléma ami miatt 10 perccel ezelőtt még ki akartam borulni? Hiszen sokkal nagyobb bajok is történtek, történhetnek, ettől még nem zuhanhatok össze! Ez viszont nem összetévesztendő a magasról tojunk mindenre életérzéssel!
  Persze mindig van amit csinálhatnék ügyesebben és jobban ezzel sok problémát és gondot elkerülve, de rajta vagyok az ügyön! Viszont elhatároztam, hogy ezt a két változást szokássá teszem az elkövetkezendőekben. Más szokásokat pedig meg kellene szüntetni, de ezen is dolgozom.

  Milyen érdekes, hogy amikor a kedves sors szüntelen ostoroz az egyik oldalon, a legváratlanabb helyzetekben mint derült égből a villámcsapás az öledbe dob valami számodra borzasztó fontosat, te pedig csak állsz tátott szájjal, hogy ezt mégis honnan miért, és egy pillanatra arról is elfeledkezel, hogy mennyire fáj a másik oldalad amit még mindig kínoz. Pontosan ezelőtt amikor olyan buta szavak hagynák el a szád, hogy: "a fenébe az egésszel nem is éri meg küzdeni, semmit sem értem el... nem sikerül nem fog sikerülni, elegem van!" És akkor BUM! Odavágja eléd: "Nesze! Tessék, nézd meg, hogy igen is megéri! Most hagyd abba a nyávogást és nyomás!" Hajszálpontosan ez történt meg velem május végén. Ramaty időszak volt. Akárhogy küzdöttem minden csak kicsúszott a kezem közül, el voltam keseredve és fogytán volt a motivációm is. Nem ment a koreografálás, a tanulás, semmi! Aztán rátaláltam valamire. Valamire ami eleinte csak nem hagyott nyugodni. Esténként ezen gondolkodtam és végül előálltam vele, majd megkérdeztem pár ember véleményét. Átlagosan azokat a válaszokat kaptam, hogy: Próbáld meg hátha..., volt pár áh! miért sikerülni? teljesen el vagy tájolva. Én még sem tudtam szabadulni a gondolattól. Ott motoszkált bennem, hogy meg kell próbálnom. Hát megpróbáltam és sikerült! Hogy mégis miről van szó? Emlékeztek amikor arról írtam mindig, hogy mennyire szeretnék utazni, emberekkel megismerkedni, tanítani, tanulni, környezetvédelemmel aktívan foglalkozni. Nos, akkor amikor a legkevésbé vártam mert nagyon el voltam foglalva a pillanatnyi nyomorúságommal a már említett sors úgy döntött, hogy megmutatja nekem, igen is érdemes felemelni a popómat és küzdeni tovább, így az utamba sodor egy óriási lehetőséget! 2 hónapot önkéntesként töltök majd Törökországban, egy Teknősmentés program keretében. Nem tudom igazán jól átadni, hogy mit érzek amikor erre gondolok. Ráléptem végre az útra amiről 1-2 éve írok és álmodok. Most végre indulok! Sikerült! Folyton Dr. Jane Goodall egyik mondata jár a fejemben ha a Török útra gondolok: 

"If you really want something, and really work hard, and take advantage of opportunities, and never give up, you will find a way."

Amikor olvastam az életrajzi könyvét, arra gondoltam neki sikerült nekem miért ne sikerülne? Akarta, küzdött érte és végül eljutott Afrikába! Én is küzdöttem, éltem az elém dobott lehetőséggel amikor rátaláltam a pályázatra és nem hallgattam senki és semmire megpályáztam! Összejött, engem választottak!
  Óh és még valami ami már szinte kicsit félelmetesen sorsszerű. Nemrég valamiért erős késztetést éreztem arra, hogy elkezdjem olvasni Liz Gilbert Ízek, Ímák, Szerelmek című könyvét. Egyik nagyon kedves barátomtól kölcsön is kaptam a könyvet, és már faltam is a lapokat! Az Ízek, Imák, Szerelmek egy 30as nőről szól aki önismereti utazásra indul. 3 hónapot tölt Olaszországban, Indiában és Indonéziában. Na megvan a párhuzam? Igen! Persze, hogy ez a 2 hónap lesz az én önismereti utazásom! Ennyi minden változott ezalatt a pár hónap alatt amióta nem írok olyan gyakran. Ez az út lesz az én nagy kalandom, önismereti utazásom. Ott majdnem minden ki fog derülni!

Búcsúzom, pusz,
                         Bekks.